2017. szeptember 19., kedd

Lezajlott az Adj, király, katonát! regionális elődöntője a hétvégén Marosvásárhelyen

Az Adj, király, katonát! rendezvénysorozat a családközpontú életszemlélet, valamint a gyermeknek a családban, illetve a társadalomban betöltött szerepének tudatosítását, erősítését kívánja elősegíteni. Ennek keretében idén az 51 erdélyi településen szervezett helyi elődöntőkön továbbjutott csapatok vettek részt a regionális elődöntőkön.
 
Szombat reggel a résztvevők izgatottan érkeztek meg az eseménynek helyet adó Diakóniai Otthonba. Rácz Norbert, unitárius lelkész és kisegítő csapata, Fülöp Júlia, Gergely Noémi és Lurtz Zsolt bemelegítőként egy dalos, mutogatós játékkal nyitotta meg a rendezvényt. A „családok” megalakulása után a zsűri tagjainak köszöntése következett. A bírálóbizottságban Kertész Katalin, ovónő, Tollas Vanda, bábszínész, illetve Vas Réka, történészhallgató foglalt helyet.  
 
Ezt követően megkezdődött a legügyesebb „család” címért folyó verseny. Elsőként minden csapat nevet kellett találjon magának, illetve egy rájuk jellemző címert rajzoljon. A 20 csapat mindenike az előzőleg megkapott mesék valamelyikéből inspirálódott. Így alakult meg Az égig érő győztesek, A szegény ember családja, vagy a Sárig kégyók csapata, hogy csak párat említsünk. A vetélkedő további próbáit ügyességi, kreativitást igénylő, illetve a résztvevők felkészültségét felmérő feladatok jelentették. A próbák gördülékeny levezetését, valamint a vetélkedő vidám hangulatát a lelkes műsorvezető csapat biztosította.
 
A hét próbát kiálló „családok” délután az eredményhirdetés és díjkiosztás keretében természetesen jutalomban részesültek. Támogatóink és a szervezők jóvoltából minden gyermek ajándékcsomagot vehetett át. Így mindenki részvételi jogot nyert a Sepsibesenyőn Bardócz Csaba, az Adj, király, katonát! programfelelőse által megrendezésre kerülő Hun táborba.
 
Az eredményhirdetést követően Rácz Norbert megköszönte a fiataloknak a részvételt és a produkciókat, tanáraiknak és tanítóiknak az eredményes munkát és mindenkit a további vetélkedőkön való részvételre buzdított.
 
A marosvásárhelyi regionális döntőn első három helyezést elért csapatok:
I. helyezés: A három ördög: Horváth Adrien (Nagyenyed), Fenyédi Emőd (Siménfalva), Kacsó Attila (Alsósófalva)
II. helyezés: A szegény ember családja: Szigeti Nimród (Marosvásárhely), Bakk Szabolcs (Nagyenyed), Asztalos Andrea (Parajd)
III. helyezés: Vizeli Ibolya (Marosvásárhely), Peti Katalin (Héderfája), Szabó Timea (Dicsőszentmárton)
 
A MINDENTelDöntő fordulóba jutottak:
 
1. Vizeli Ibolya – Marosvásárhely
2. Kelemen Csongor – Marosvásárhely
3. Asztalos Andrea – Parajd
4. Miklós Eszter Beáta – Küküllódombó
5. Kónya Előd – Nagyenyed
6. Fenyédi Emőd – Siménfalva
7. Tőkés Emőke-Noémi – Maroskeresztúr
8. Szigeti Nimród – Marosvásárhely
9. Bakk Szabolcs Róbert – Csombord
10. Straff Szende-Barbara - Borszék
11. Horváth Adrien - Nagyenyed
12. Fenyédi Emőd - Siménfalva
13.  Kacsó Attila - Alsósófalva
 
A rendezvény megszervezésében támogatást nyújtottak: a Bethlen Gábor Alap, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi IKE, az ODFIE, a Communitas Alapítvány. Ezúton köszönjük a marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak segítségét a rendezvény lebonyolításában. Az Adj, király, katonát! vetélkedő székelyföldi résztvevőinek regionális elődöntőjére március 31-én Kézdivásárhelyen, a döntőre április 28-án Kolozsváron kerül sor.
 
MIT-sajtóiroda
 
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2013-01-22